Eger városa, a street workout városa…
Almási Bencének, az idei SWFreestyle kupasorozat első győztesének, akivel az Eszterházy Károly Egyetem Sporttudományi Intézet egyik csarnokában találkoztam.
Meglehetősen magasra került a léc a fehérvári Feketehegyen. A mezőny legnehezebb versenyzőjeként volt alkalmad felmérni, ki, milyen felkészülést tudhat maga mögött. Akadt olyan, aki a középső ujjait acélosította, hogy lenyűgözhesse a zsűri tagjait egy kétujjas „fuckoff” back lever-rel, de a jelek szerint ez sem volt elég a győzelemhez. Te mivel készültél idén, milyen programmal sikerült nyerned?
-Tekintve, hogy a bírák végső döntésüket egy összetett szempontrendszer alapján hozzák meg, szeretem letudni az elején a statikus elemeket, mert az fizikailag megterhelőbb számomra. Várj! Bemelegítek, megmutatom. Sokkal közelebbinek érzem magamhoz a gyakorlat dinamikus részét. Itt már arra is kell figyelni, melyik elemet kötöm a másikkal… A tavalyi verseny terveimtől eltérően alakult. Két második helyezés után jött egy diszkvalifikáció, késés miatt, az utolsó versenynapot pedig csak a közönség soraiban izgulhattam végig, begipszelt lábbal. Csalódott voltam, mert komoly munka ment akkor a kukába.
Mennyi időt vett igénybe a felkészülés?
Ha hozzászámolom azokat az éveket is, amelyek nagy részében otthon fekvőzgetek, húzódzkodok, izomtömeget növelek először konditeremben, majd a parkour parkokban, akkor nyolc évet. Az általános iskolából „pehelysúlyban” ballagtam el, mindössze 45 kilósan. Négy év parkour edzés után további másfél évbe telt, mire egyáltalán elkezdhettem komolyabban foglalkozni a street workouttal. Fel kellett készítenem magam fizikálisan, meg kellett tanulnom a gyakorlatok helyes kivitelezését, progresszióit. Most 23 éves vagyok. Napi kétszer edzek, hetente hatszor – a felkészülés tehát folyamatos – de, hogy a kérdésedre válaszoljak: közvetlen a versenyek előtt 2-3 hónapot szoktam a finomhangolásra fordítani.
Az általános iskolából „pehelysúlyban” ballagtam el, mindössze 45 kilósan
Kezdem azt érezni, hogy Dexter laboratóriumában alakultál át nehézsúlyú Igazság Kapitánnyá, a nagy rivális Mandark legyőzése végett.
Valahogy úgy. A tavalyi visszafogott sikerű szezon okozta levertségemet hamar lerendeztem fejben. Lekerült a gipsz a lábamról, fokozatosan újra edzettem. Készülnöm kellett a világbajnoki kvalifikációs versenyre, amit sikerült megnyernem, úgyhogy augusztusban a válogatott csapattal – Hangárd Viviennel, Vachter Adriennel, Bittmann Tamással, Jokhel Mátyással és Molnár Barnabással – utazom Rigába.
Ez azt jelenti, hogy kihagyod a Freestyle Kupa hátralévő három versenynapját?
Épp ellenkezőleg. Ott leszek mindegyiken. Ezeken a versenyeken lehetőségem van kipróbálni magam nyomás alatt, éles helyzetben, közönség előtt. A VB-n szükségem lesz a versenyrutinra is. Köszönöm a szervezőknek!