Az élet napos oldala

Miamiban valahogy a szél is szabadabban fúj, az emberek nem rohannak, türelmesen kivárják, míg megérkezik a taxi, míg hosszú, kígyózó sorokban becsekkolnak a repülőgépen vagy azon a tengerjárón, amellyel mi is körbejárjuk a Karib-térséget. Bahamák, Panama, Costa Rica, Aruba, Columbia, Jamaica, az élet napos oldala. Vacsora után beugrott a liftbe egy japán hölgy lihegve, azt mondta, körbefutotta a hajót, kifáradt, most már inkább liftezik. Együttérzően mosolyogtam, hiszen még élesen élt bennem az a nagyjából fél óra, míg a 12 emeleten megtaláltam a szobát. Igen, 12.

És nem mi vagyunk a legmagasabban. 14 emeletes a hajó.
Az első este a Bahamák felé vettük az irányt, elég jelentős viharban. Aki azt mondja, hogy egy ekkora hajón nem lehet érezni, annak üzenem: de, nagyon is. A szobában a fürdőből kilépve gyakorlatilag egy lépéssel az erkélyajtónál voltam. Ez vihar nélkül van legalább 10 lépés. De még a vihart is feledteti az a sok program, amelynek egyelőre töredékét sem láttuk még…

Megyek is táncolni egyet. De visszatérek, a Bahamákról.

Olyan távolinak tűnt sokáig, mintha egy másik bolygón lenne. Pedig a színes házak, a fehér homok és a széltől a földre fekvő pálmafák igenis itt vannak. No persze nem túl közel Magyarországhoz. Az éjszakai viharra jó megoldás lehet az ausztrál pinot noir – ha már magyar bort nem szolgálnak fel -, persze csak annak, akinek nem fordult fel a gyomra közvetlenül vacsora után. A reggel már a gyönyörű Bahamákon ért bennünket. Bár a napfelkeltét a felhőktől nem láttuk, volt viszont német turista, aki a Balatonhoz hasonlóan itt is megmártózott, dacolva a viharos széllel és a 22 fokkal. Mi már attól felfújódtunk, ha kinyitottuk a szánkat.

De ez a sziget, ahol kikötöttünk gyönyörű és nagyon barátságos hely. Színes házak, beach bárok, fehér homok és lazaság. Azzal vigasztaltak, hogy ilyen borongós idő ritkán van errefelé. Mintha csak úgy bármikor visszaugranánk csekkolni a napfényt és a meleget. De köszönjük, igyekszünk visszatérni.
Pedig azt terveztünk, hogy ma estére màr hűsítő aloe géllel kenegetjük magunkat, úgy leégünk. Sebaj, van szolárium is a hajón, ha megszorulnánk a 12. Nap végére. Elvégre nem mehetünk haza fehéren! Addig is marad a pinot noir és a szél újra… irány Jamaica!

A jamaicai bobcsapatot nem találtuk meg ugyan, cserébe raftingoltunk egyet a white river-ön, amely mesés élmény. Bár a bambuszból összeeszkábált lélekvesztőnk látvànya azonnal ellenállást vált ki az emberből, de a nagyon kedves helyiek egy hatalmas mentőmellényt a nyakunkba dobva biztosítottak róla, nem lesz gond. Őszintén szólva, a ladikra lèpve inkàbb attól féltem, hogy a vízbe esve egy kőbe verem a fejem mintsem megfulladok, a víz ugyanis nagyjából térdig ért. A folyó mentén több pihenő hely is van, nyugodtabb, csendesebb és bulisabb, ahol a helyiek szolgáltatják a zenét, sütögetnek.

A folyónak van egy kincse is, amellyel egy pakolást tesznek a làbra, mintha lemeszelnék, ami, miközben szépen megköt, méregtelenít és puhítja a bőrt. És még làbmasszázs is jár mellè a folyóparton. Ki ne hagyják!
Ocho Riosban láthatjuk a való életet, a szegénységet és a gazdagságot is, például Mick Jagger házát az egyik dombtetőn. A gyerekek csodaszép egyenruhában járnak iskolába, meleg van, a nap is süt és a helyiek mindent megtesznek, hogy jól érezze magát a vendégük. S amikor megkérdeztük, hol lehet rágyújtani, csak annyi volt a válasz: itt? Bárhol, bàrmire, ez Jamaica!

Aruba, Jamaica, oh I wanna take ya…. – ismerős sorok, igaz? Mennyien voltunk szerelmesek a ‘80-as években Tom Cruise-ba és Elisabeth Shue-ba a Koktél című filmet nézve, vagy talán nem is beléjük, hanem a karibi fílingbe, vagy talán magába a szerelembe? Hát igen, Jamaica – ahol a film egy része játszódik – csodás, de Aruba rátesz még egy lapáttal.
Amikor a szigeten jár az ember, az az érzése, hogy mindenkit és mindent szeret, hogy ott minden lehetséges. A helyiek lazák, a turista buszoknak nincsenek ablakai, ami egy európai embernek furcsa lehet, de ott nincsenek fagyok, csak napsütés és a végtelen kék tenger.
Bár a fővárosa Oranjestad, olyan gyorsan találjuk magunkat “vidéken”, mint a Széll Kálmán térről eljutni a Krisztina körútig, vagy talán még annyi sincs, ha Budapesten dugó van. Aruba egy nagyjából 36 km hosszú és 11 km széles sziget a Karib-tenger déli részén, összterülete kb. 180 km².

A Kis-Antillák ún. ABC-szigeteinek része, és mesés. Bár az ember, amikor megérkezik buja zöld növényzetre, és rózsaszín flamingókra számít, ez utóbbiakért utazni kell egy kicsit, ugyanis nagyjából egy helyen láthatóak. És a növényzet? Aruba növényvilága eltér az átlagos szigetvilági növényzettől. Gyakoriak a kaktuszok, tüskés bokrok és az örökzöldek. A legismertebb növény az orvosi aloé, ez a pozsgásfaj szerepel Aruba címerén is. Viszont a tenger? Az kárpótol mindenért, ahogyan az időjárás is. Nagyjából mindig 29 fok van, kevés csapadékkal – ez utóbbi indokolja egyébként a növényzetet is. Szóval nem tudunk hibázni, bármikor utazik erre a varázslatos szigetre. Már csak azért sem, mert Aruba strandjai közül – csoda? Hiszen minden szegletében ott a Karib-tenger! – több is szerepel évek óta a világ 10 legjobb strandjai között: Eagle Beach – ez évek óta mindent visz, Machebo Beach, Araschi Beach, Baby Beach… soroljuk még? Inkább csomagoljanak, nehogy lekéssenek egy csodás nyaralást!